Az elmúlt napokban rengeteg kérdést kaptam az ütéssel, a harapással, a gyerekek agresszív viselkedésével kapcsolatban. És őszinte leszek: nálunk is éppen napi téma.

A 3 évesem éppen most tanulja, hogyan tudja ütés nélkül jelezni a határait, hogyan kérjen időt, teret, segítséget. A testvérével gyakran kerülnek olyan helyzetbe, hogy a nagyobb nem veszi figyelembe a kisebb kéréseit, nem tiszteli a határait, nem hallgatja végig. Korábban gyakori volt az is, hogy egy-egy hevesebb kitörésétől, hangosabb szóváltástól, mozdulattól megijedt. És ütött. Mióta oviba jár, persze ott van a minta is: imádja a nagyfiúkat, szívesen csatlakozik hozzájuk, és néha olyan dolgokat is lemásol, például az agresszívebb, püfölős, birkózós játékukat, amit sajnos nem tudok megakadályozni.

Amikor egy éve hasonlóan a harapással küzdöttünk, többször felmerült bennem: biztosan én csinálom rosszul, vagy ami rosszabb, vele van gond. Aggódtam, hogy mit fognak szólni más szülők, már láttam magam előtt, hogy többet nem mehet oviba sem. Akkor szörnyen éreztem magam miatta.

Egy ilyen helyzet nem csak azért nehéz, mert nem értjük, miért történik, és mert nem akarjuk, hogy másokat bántson. Feszült helyzetben, mikor a gyermekünk ellenünk lép fel agresszív módon, minket vagy a testvérét üti, harapja meg – mi is védekező üzemmódba kapcsolunk – nehéz higgadtan, jól reagálni. Hiába tudjuk, hogy egy 2-3 éves nem bánthat igazán, a testünk legtöbbször ösztönösen reagál.

Ma már sokkal higgadtabban kezelem az ilyen kiélezett helyzeteket, mint korábban, mert tudom: minden viselkedés kommunikáció.

Szóval mielőtt belemegyünk a hogyanokba, hadd mondjam el:

Az ütés NEM rosszaság

És mindig valamilyen érzés áll mögötte. A gyerekek nem direkt ütnek. Nem akarnak bántani, fájdalmat okozni. Nem akarnak neked csalódást okozni. Rosszul viselkedni. Amikor az idegrendszerük szabályozatlan állapotba kerül, egyszerűen nincs még más eszközük. És ez mindent átkeretez.

A saját fiammal is igyekszem szem előtt tartani: ő egy életrevaló, nyitott, könnyen barátkozó, csupaszív, jó gyerek, aki éppen tanulja, hogyan szabályozza a saját érzelmeit, hogyan mondjon nemet, hogyan álljon ki magáért, hogyan érvényesítse az akaratát anélkül, hogy bántana másokat.

Az ütésnek, a harapásnak, a bántásnak számos oka lehet, előrelendíthet, ha ránézel, mi lehet az ok a te gyermekednél:

• Érzelemszabályozási gond? A gyermeked még mindig tanulja, hogyan kezelje a nagy érzéseket: a csalódást, a „nem lehet”-et, a „nem adom oda” helyzeteket. Az érzések ilyenkor túl nagyok ahhoz, hogy vissza tudja fogni az indulatait, és a kis kezét.
• Hasznos megnézni, mi történt előtte? Meglökték, megütötték, piszkálták, nem hallották meg, amit kért, mondott? Túl közel mentek hozzá? Próbálja kommunikálni a határait?
• Mikor történik leginkább? Csak otthon? Esetleg a testvéri rivalizáláshoz van köze, vagy az oviban, bölcsiben is?
• Tanulhatta -e, láthatta -e más gyerekektől, hogy ez a kommunikáció egyik formája lehet?
• Milyen napszakban? Akkor történik, amikor a gyermeked már fáradt, éhes, régen kapcsolódott veled?
• Kisebbeknél lehetséges -e, hogy kapcsolódni próbál egy másik gyerekhez, de nem tudja, hogyan? Pl. játszótéren.

Mi segíthet?

Amikor az oviban, vagy a bölcsiben üt, kicsit bonyolultabb a helyzet, hiszen nem vagy ott mellette, hogy segíts neki abban a pillanatban. A legjobb, ha együtt tudsz működni az intézménnyel, kérsz támpontokat, milyen helyzetekben reagál így a gyermeked. Arra bátorítalak, kérdezz nyugodtan az óvónőktől, beszélgess róla, érdeklődj, hogyan reagálnak ők az adott helyzetben. Nem kell szégyenkezned miatta, nem a nevelésedet, nem téged minősít!

Ha otthon fordul elő, akár tesós helyzetekben, akár veled szemben, több dolgot is tehetsz:

#1 Figyelj a jelekre! Amikor éppen mindennapos téma nálatok, ha tudsz, maradj a közelében, figyelj a jelekre, hogy minél előbb közbe tudj lépni és megállítani az ütést.

#2 Állítsd meg gyengéden! – Szinte leheletnyi a különbség a határozott és a kemény között. Fogd meg a kezét, szabj határt fizikailag is – határozottan, de szelíden. Fogalmazz világosan és röviden. Mondhatod: „Látom, hogy rosszul érzed magad. Nem hagyom, hogy bánts másokat vagy engem”. Ez egy világos határ, amit könnyebben megért, mintha azt mondogatnád neki: a simogatós kezeddel.

#3 Ne oktasd ki! Amikor üt, az idegrendszere éppen segítségért kiállt, a gondolkodó agya nem működik. Éppen ezért a magyarázatodat, a kioktatásodat sem fogja megérteni abban a pillanatban. Ha megnyugodott, és mindenki biztonságban van, beszéljétek meg, mi történt. „Nem adta oda a játékát, és neked ez rosszul esett? Sajnálom. Mit tudsz mondani neki legközelebb?”

#4 Ha testvérek között történik – válaszolj megértéssel, ne csak a sértettre összpontosíts. Tudom, nehéz látni és megélni, hogy az egyik bántja a másikat. Lehet, belőled is heves érzéseket vált ki. Ugyanakkor a másik gyermeked sem szándékosan tette, neki is segítségre van szüksége. Testvérek között szívesen használom ezt a mondatot: „Sajnálom, hogy nem értem ide hamarabb.” Ez csökkenti annak a gyereknek a feszültségét, aki bántotta a másikat. Mert ha egy gyerek bánt egy másikat, hidd el, az neki sem jó érzés.

#5 Játsszatok kapcsolódó játékokat! Nem kell hozzá semmi más, csak te, a két kezed, a tested és hogy előhívd egy kicsit a játékos, gyermekedi éned. Tégy úgy, mintha gyenge, rémült, ügyetlen lennél, hagyd, hogy a gyermeked felborítson, megijesszen, elkapjon, legyőzzön. Az a lényeg, hogy vicces legyen, és erősnek, okosnak, kompetensnek érezze magát közben. Ezt hatalmi helyzetet megfordító játéknak is nevezzük. A fiam a minap Fülöp herceg volt és én voltam a sárkány, aki könyörgött az életéért, és menekülni próbált előle, de végül színpadiasan elbukott.

Hasznosak lehetnek a fizikai kontaktussal járó játékok is – a birkózás, a fogócska, ha hagyod, hogy a válladat nyomja, és végül ledöntsön. Jó ötlet lehet a párnacsata is – nem mindenkinek jó érzés, figyeld meg, belőled mit hoz ki. A gyerekek gyakran a szüleiket hibáztatják mindazért, amit nem lehet, nem szabad, még ha nem is mi tehetünk róla. Ezek a játékok ezt a haragot terelik egy egészséges kifejezési mód felé.

Vannak szülők, akik nem szívesen játszanak ilyeneket, mert attól félnek, ez arra bátorítja majd a gyerekeiket, hogy máskor is fellökjék, megüssék a szüleiket. A legtöbb esetben ennek az ellenkezője történik. Ha a gyerekeknek szabad játékos formában kiadni a feszültséget, sokkal kevésbé lesznek erőszakosak.

Bár az ütés, a harapás, a lökdösődés normális viselkedés a kisgyermekeknél, ha túl soknak tűnik, vagy nagyobb problémát okoz a családotokban, bátran kérj segítséget. Egy személyes konzultáció, egy beszélgetés egy szakemberrel segíthet megtalálni, merre indulj, mit tehetsz még, hogy könnyebb legyen.